Ne kérdezd meg, hogy vagyok, mert nem kívánlak bántani,
Felelőssé tenni téged,
Bűntudatba rántani…
Ne kérdezd meg, hogy vagyok,
Hisz hazudni sem szeretnék.
Szabad lettél – úgy érzed – és akár én is lehetnék.
Lehetnék, de nem tudok, mert szabadságod rabbá tett.
Egyszerűbb a menekvés,
Mint megmaradni gond felett.
Mégis talán én vagyok
A szerencsésnek mondható:
Az én sebem még nem régi, így könnyebben gyógyítható.
Egyszer te is megérsz majd, és akkor megvilágosodsz:
Eszedbe jut, mi lett velünk,
Talán újra hívni fogsz.
De ne kérdezd meg, mint vagyok,
Csak akkor, hogyha készen állsz!
S ha nem lelnél, hogy válaszoljak, benned biztos megtalálsz.
3 hozzászólás
Nagyon jó ritmusa van, és a rímképlete is látható, épp ezért nem értem a tördelését, simán lehetne 4-es sorokba rendezni a félrímeket. Amúgy érdekes, hogy a fájdalmat hogy "hárítod", távolítod el magadtól, és tolod át a másikra.
Üdv,
Poppy
Én nem hárításnak nevezném, egyszerűen felismertem, hogy ami most fáj, később a javamra válhat. És hogy a lényeg nem a FÁJ-on van, hanem a MOST-on van! Nem feltétlenül büntetés, hanem egyenesen ajándék lehet. Tudom, ez rendhagyó felfogás, ezért hát a fura tördelés.
Köszi, hogy benéztél
Üdv:Bálint
Nem tudom pontosan, kinek írod és miért, de sejtem az utolsó szavakból… Nagyon bölcsen jegyzed meg, hogy a fájdalom az ember javára válik egyszer, mert ez biztosan így van.
Örülök, hogy "véletlenül" elém bukkant a versed.
Üdv: Klári