Utolsó napom a kies Balatonon.
Utoljára úszok a vad hullámokon,
Majd a partra mászok, és a platánsoron
Borral leszek úrrá maró bánatomon.
Enyhül közben a szél, nem is veszem zokon,
Nagy érzésem támad, szerelemmel rokon:
Újra vízbe megyek a keleti fokon
S hosszan, mélán ringok a lágy hullámokon.
8 hozzászólás
Attila!
Ez a búcsú bizonyára valóban nehéz volt, bizonyos láthatatlan súlyt helyezett a szívedre, de nagyon szépen rögzítetted a megemlékezést. "Nagy érzésem támad, szerelemmel rokon" – nagyon kifejező szavak. Az utolsó sor engem most arra emlékeztet, amikor valaki mondjuk egy pályaudvaron áll, indulnia kell, és egy szeretett személyt addig ölel, amíg csak lehet még az indulásig.
Üdv: Laca 🙂
Laca, köszönöm kedves szavaidat.
Hát igen, gondolatban még mindig ott vagyok…
Üdv: Attila
Nagyon szép megemlékezés. Gyönyörű versedhez szeretettel gratulálok. Madárcsicsergős, szép napot kívánok: Zsuzsa
Kedves Zsuzsa, köszönöm a kedves értékelést.
Üdvözlet: Attila
Bánatodat szánom.
Lesz még víz, barátom.
Több is, mint kellene,
elég lenne fele.
Hanem ami azt a
borocskát illeti,
istenemre mondom,
vigasznak megteszi.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Én is nagyon köszönöm a verses értékelésedet! Jót derültem rajta.
Üdvözlettel: Attila
Versed egyszerű és nagyszerű, mást nem is mondhatok.
Szeretettel olvastam:
Kata
Köszönöm! Idén is megyek…
Attila