Mint aki nem hallgat meg semmilyen imát,
Mint aki letagadja a létét odaát,
Mint aki csukott szemmel, felrefoldulva él,
Mint aki nem hall meg átkot, vagy ha a szív remél,
Messzi és könyörtelen lett a képed.
Ha nincs is többé, kihez fohászkodjon ajkam,
Ha nincs is többé, kinek neve kimondva balzsam,
Ha nincs is többé, kinek vagy áldás és büntetés,
Ha nincs is többé, aki egyszerre sok és kevés,
Legalább tetteimet sem ítéled.
Már csak a mozdulatban, egy pillanatra látlak,
Mint mikor szélviharban felrepülnek a sátrak,
Mint mikor árvíz, eső, szökőár elsodorja
És messzire otthonától a csónakot partra dobja,
Nem kereslek és nélküled mégis félek.
4 hozzászólás
Kedves Zsuzsanna!
Ritkán látunk, pedig nagyon szép verseid vannak. Nagyon szép formád is adsz
minden versnek. Korabeli híres költeményei szerint szépen írtad meg ezt a
verset is. Most már azonban az elhagyható. hogy minden sornak első betűjét
nagybetűvel írjuk, most már mondatok szerint írjuk a verseket is.
Örömmel olvastam szép versedet,
szeretettel: Kata
Kedves Miléna!
Remek versedhez szívből gratulálok!
Üdvözlettel,
Janó
Kedes Miléna! Tetszik a versed. A gondolat is, a forma is. Gratulálok!
Köszönöm, hogy olvastátok!
Szeretettel,
Miléna