Elburjánzott valami bennem.
Oly nehéz ezt elviselnem.
Belehalok egyszer, érzem.
Mint Rómeó, életem mérgezem.
De ő nem régimódi Júlia,
Ki, késem szívébe tolja.
Ő a sokból egy lány,
Ki rám fittyet hány.
Már nem törődik velem,
Akár, ki onthatja belem.
Nem értem mért szeretem?
Számomra nincs kegyelem.
4 hozzászólás
Csak egy idézetet, most hirtelen nem tudom kitől: “A szerelem üldözi azt, ami illan, és elfordul attól, ami kínálja magát”
Szép vers. Csak a rímek… valahol van, valahol nincs. Mondjuk emiatt már nekem is szóltak. Ja, és a második versszakban a ki utáni vesszőt nem értem! De tetszett. Szomorú.
Júlia vagyok, úgyhogy egyből elolvastam a versed:-) Viccet félretéve, jó ez a Rómeó-és Júliás hasonlat, kiélezi a tartalmát a versnek, még drámaibb lesz tőle a hangulat. Tetszenek az olykor riasztó képek, szerlmes erőséggét éreztetik. Szép alkotás!
nagyon megbánthatott a lány
háát… nekem kicsit erőltetettek a rímek, és túlontúl költői az egéz vers(ike), de azért mindenesetre aranyos, és bánatot kiíri magadból pont jó :)! üdv