Elhagyott a galambom,
csodálkozom magamon,
jól bírom a kudarcot,
fel is adtam a harcot.
Nem vagyok én ideges,
csak a hajam borzolom,
nem vagyok én ideges,
megeszem a kalapom.
Lerágom a körmömet,
felszántom a bőrömet,
kitépem a hajamat,
így nyugtatom magamat.
Nem vagyok én ideges,
sárga cetlim hiteles,
kezelnek a klinikán,
kényszerzubbonyt húznak rám.
Nem vagyok én ideges,
higgyen nekem doktor úr!
Nem vagyok én ideges,
csak a bili kiborul…
Viselem a kudarcot,
vágok hozzá jó arcot,
kivágom a magas C-ét,
míg szétrúgom a vécét.
Mindenkinek üzenem,
csak türelem, türelem!
Nem vagyok én ideges,
az ápoló ideles…
Meddig legyek nyugalmas,
ha a helyzet unalmas?
Ha visszajő galambom
moderálok magamon…
Megölelem a rózsám,
ragaszkodik énhozzám,
nem voltam én ideges,
ezek után hiszed ezt?
6 hozzászólás
Humoros versed szeretettel olvastam : Zsuzsa
Köszönöm, Zsuzsa!
Nagyon, de nagyon jó, remekül humorizálsz. Olvasás közben kiválasztottam egyik szakaszt:
"Lerágom a körmömet,
felszántom a bőrömet,
kitépem a hajamat,
így nyugtatom magamat."
De ahogy tovább olvastam, azok talán még jobbak!
Köszönet érte, hogy vidámabb lehessek.
Szeretettel olvastam: Kata
Mostanában azon kapom magamat, hogy a humoros versek között néha komolyakat is írok. Ez régebben fordítva volt.. 🙂 Hiába, úgy látszik hogy haladok a korral. Én leszek a bohókás bácsika úgy látszik… 🙂
Üdvözlettel: alberth
Indulatos, de nem igazából, félelmetes robaj, le sendesedik.
Néztem először, aztán tetszett.
Edit
Örülök hogy tetszett a vers, kedves Edit! Inkább humorosnak szántam, mint félelmetesnek valóban.
Üdvözlettel: alberth