az sors oly mostoha:
kevés öröm jutott,
és gyorsan elfutott,
s maradt a fájdalom
-semmim sem volt sosem-
csak voltam magamnak-
-fájó gondolatnak,
az idő bénán ballag
sorvasztva álmom,létem
-sosem volt semmim mégsem-
csak puszta életem,
na meg a végtelen,
mi kitárult nekem
szemed csillagtüzében
-s így enyém lett minden-