Ezüst pókhálón csüng a magány
egy hervadó hóvirágról.
Fázó csillagok remegnek…
Álmodj helyettem újra a világról.
Leszakadt függönyön keresztül
törötten látszik a kinti élet.
Bár tudnék szabni, javítani…
Csak tűm van, s ollóm… kéred?
Állítsunk csak fel egy vásznat,
s fess rá te, amit akarsz.
Én majd figyellek, tanulok tőled,
s talán egyszer újra én is festek,
míg te varrsz.
1 hozzászólás
Kedves Liz!
Ez egy kedvemre való, remek vers! Micsoda gondolatsor! Gratulálok! Nagyon szép!
((Zoli