Elfogyott a hang,
tiszta cseppjei tompulnak,
érzéseim nem tudom
elmondani másnak,
csak e " papírnak ".
Derékbatört vágyak,
árnyas mezőkön
megfagytak,
belepte a hó, emlékét
mégis féltve őrzöm.
Apró titkok kincsei,
színtelenné váltak,
hidege kiszívta erejét,
a tavalyi nyárnak.
Csonttá dermedt boldogság
szárazon zörög,
azt mondják,
de én nem hiszem…, hogy
csak a szegénység örök.
4 hozzászólás
Kedves Edit!
Költeményed címe és helye is, inkább szomorú és néma. Nagy igazság, hogy fiatalkori vágyaink nem mindig válnak be és apró titkaink színtelenné válnak… ahogyan szép szavakkal illetted áhított vágyaidat. Mindezt rövid szép szavakkal tetted elénk versedbe.
Szomorkás hangulatod mégis megtöri az, hogy "én nem hiszem, hogy csak a szegénység örök."
Nekem ez különösen tetszett, mert némi bizakodást érzek benne. (?)
Szeretettel olvastam: Kata
Köszönöm, kedves Kata!
Tudod, ilyen rideg, szürke téli napokon valami bezárul és más pedig megnyílik, apró hangulataink tükrében.
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
"Csonttá dermedt boldogság
szárazon zörög" – ez nálam most talált rendesen!
De csak az megy, aminek lejárt az ideje! 🙂
Szeretettel:
Ylen
Köszönöm, hogy olvastál. Igen, igazad van..
Szeretettel: Edit