és énekelni kezdett a telefonba.
Hozzá-méltó, kedves játék,
éterből jött gáláns ajándék
nekem, akit nem felejtett.
Én ültem, és a könnyem pergett,
míg magához-ölelt a hangja:
Nessun dorma, caro amica!
Costei amore, dolce amica!
Aki a hangjával átkarol,
érte születtem – valamikor.
Ki a szemével megcsókol,
azért pokolra szállok olykor.
Aki szivét köti csokorba,
azért lehullok a porba,
és aki onnan felemel,
azzal világgá megyek el.
3 hozzászólás
Csodaszép… dallamos, akár az olasz nyelv.
Köszönöm :))))
Jól átadtad az olaszos stílust, nagyon jó az indulása a versnek. A komoly tartalom, ami mögötte van, pedig nekem egy kellemes kontrasztot képzett az olaszok folytonos vidámságával- nyilván ők is borúsak néha, de azért ha az ember rájuk gondol, akkor zeneszó és mosoly jut eszébe. Jó volt ez a kettősség így.
H.