Remegve remél.
Gondtalan gondját illeti
Az aki nem él.
Szende szándék szerteszét,
Szétfújja a szél.
Ámor álnok örök álma,
Ám testet cserél.
Jött egyszer egy új boldogság
hazugság rabja,
Lettél örökös hasonlat,
Tengernek habja.
Ne hidd, hogy vége egészen,
Jöhet még napja,
Hogy ütöd szívem dobját,
Ékes darabja.
Kívánhatnék szebbet talán,
De én nem tudok.
Éltedben lőn szeretteid
Örök boldogok,
S legyek én, ott fenn az égen
Csillag. Ragyogok.
Éjszakákon hibáztathatsz,
leszek én az ok.
Kívánhatnék többet talán
Egyszerűen én,
De nem jut más az eszembe
Alkony küszöbén.
Légy, szeress, élj, temess, átkozz
Bánat idején,
Légy e világnak virága
Neved ünnepén.
2 hozzászólás
Kedves Milán!
Örömmel olvastam remekül fogalmazott versedet. Örülhet az, akinek szól.
Engedd meg egyébként, hogy valamit súgjak Neked. Azt, hogy a szöveg is
kitűnően hangzik, hibátlan.
Azonban korabeli elődeink még úgy írták a verssorokat, hogy minden egyes
sor nagybetűvel kezdődjön, nem törődve azzal, hogy mondatszerkesztéssel
az nem jó. Ennyiben eltértünk már úgy, hogy a minden soros nagybetűket
elhagyjuk, s csak azokat a sorokat írjuk nagybetűkkel, ha ott kezdődik a mondat.
Versedhez szeretettel gratulálok, írják sok ilyen szép verset
üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmem. Azért vagyok köztetek, hogy tanuljak tőletek, tanuljunk egymástól. Örülök hogy elmondtad a véleményed, valamint hogy eljutottak hozzád versem sorai.
Köszönettel : Milán