Nézd, még ott áll az a fa! – még az
ősöm ültette, mikor dedjét szülte.
Dús árnyékában megpihentünk,
óvtuk, és mindenki nagyra becsülte.
Már aggastyán, görbül dereka,
ámde lába fájást tűrve nyújtózik.
Zord szél fésüli deres haját,
míg fáradt szeme lassan csukódik.
Ott állok földbe gyökerezve,
miközben a hó selymesen pilinkél.
Ő már álmodik szűzi csöndben,
araszol a Hold, s leszáll a téli éj.
3 hozzászólás
Szép megemlékezés a fáról. Szeretem!
Köszönöm szépen kedves szavaid,
szép estét, jó egészséget kívánok:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Szép emlékek kötödhettek hozzá!
“Zord szél fésüli deres haját,
míg fáradt szeme lassan csukódik.”
Gratulálok:sailor
Legyen szép napod!