Magába tornyosuló felhő, zápor
ahogy csendesül, s hullámok simulnak,
talán új Genezist is hoz a holnap,
s nem marad semmi a sok délibábból…
Talán mint a zöld moha létezünk még,
bár a fa – az éltet adó -, kidőlt rég,
önmagába forduló messzeség,
csak dalaink szállnak a légben még…
Ha a gyermekszülés öröme múlik,
ha több már a nyár mire emlékeznél,
s ha több már a múlt mint a jövő lehet.
Mondd csak "ki viszi át a szerelmeket",
Van mi jobban fáj ezer sajgó sebnél?
Hogy sosem leszünk többek, s jobbak ennél…
8 hozzászólás
Keedves András!
"Talán mint a zöld moha létezünk még,
bár a fa – az éltet adó -, kidőlt rég,
önmagába forduló messzeség,
csak dalaink szállnak a légben még…"
Nagyon sokat mond1
Geartulálok:sailor
Köszönöm szépen, kedves Sailor!
Kedves András!
Szép verseddel engem is nagyon elgondolkodtattál!
Azért én még bízom,
Nem lehet igaz az az utolsó sor…
Amíg csak élünk,
Többre, jobbra törekedjünk, s ebben mindenképp higgyünk!
Kedves András!
Költői kérdések ezek, amire mindenki hite szerint adja meg a választ, vagy zeng tovább benne a kérdés.
"Van mi jobban fáj ezer sajgó sebnél?
Hogy sosem leszünk többek, s jobbak ennél…"
Csak az aggódhat így az emberiségért, aki szereti faját.
Versedhez szeretettel gratulálok!
Ildikó
Kedves András!
Elgondolkodtató sorokat hoztál remek képekkel, gondolatokkal!
Igazán, nagyon tetszett!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Dóra, kedves Ildikó és kedves Ica köszönöm a figyelmeteket!
Üdv András
Tetszett András! "ha több már a múlt".
grat:R.
Köszönöm kedves Ruca!