Nincs visszaút

Múltam elől futok,
a jövőtől félek;
csak zűrzavart látok,
hogyha körbenézek.

Lehunyom a szemem,
nem akarom látni,
hogy szalad az idő
– nincs már mire várni.

A napok csak múlnak,
egy a másik után,
mindegyik egyforma,
a nevük más csupán.

Elmúlik a tavasz,
véget ér a nyár is,
búcsút int a szép ősz
– itt van a tél, máris.

Elszállnak az évek;
mire feleszmélek,
arcom csupa ránc lett
– összegyűrt az élet.

Múltam után nyúlok,
de elillan, tova;
jövőm már halványul:
jő éltem alkonya.