Emlékszem:
nekem is volt
fatornyos hazám
ahol hazátlanként éltem
ahol mindenki ismert
de ma az ismerősök
ismeretlen fiai
és ismeretlen lányai
közömbösen elhaladnak
mellettem.
A fiuk hetykék
nyelvezetük ismeretlen
a lányokon anyjuk mosolyát
kerestem-hiába.
Az én mosolyom is
szembe jöhetne
de késik vagy idegenül
fanyalog.
Mind közömbösen
elhaladnak
viszik az egyre
szűkülő Jövőm
amiért is én
a Halált szorítanám sarokba
– Ő meg engem.
A jelen megtorpan
egy versnyi időre – pihenni
hogy aztán egy Rivaldába szólitson
és belém sulykolja:
-neked nincs Hazád
csak egy közömbös
szürke Szülőfölded!
10 hozzászólás
Nagyon szép vers a hazátlan haza kereséséről, a szülőföld hontalanságáról.
Keserűen szép, fájdalmas vallomás.
…nem valami vidám konklúzió…de jó…
Grat! Gy.
Kedves Zarzwieczky! Keserves érzéseket szólaltatsz meg. Sajnos a szűkülő jövő képe fenyegető, a haza fogalma egyre kérdésesebb. Tegyünk azért, hogy a haza képét magunk felé fordítsuk.
Ez egy kicsit ideálisan hangzik, de… próbáljuk meg! Szeretettel, Katalin
Kedves Zarzwiecky!
Versed minden keserűsége ellenére igen szép lett, gratulálok:)
Üdv: Borostyán
Keserűen szomorú vers.
Grat. Zagyvapart.
Szomorú, de nagyon szép…
Gratulálok!
Szép! Bele tudom élni magam.
Grat.
Üdv: RMona.
Kedves Jenő!
Nem vidám vers, de jó. Változnak az idők. Ez aztán valami. "a Halált szorítanám sarokba
– Ő meg engem." Jenő! A halál dögöljön meg! Jó vers.
Ági
Ágicám én veled egyetértek. Dögöljön meg a halál! Köszi hogy itt voltál.