Azott rongyként lóg
az ég szakadt függönye
szomorú ablakom előtt.
Sírásra görbül a rézkilincs,
mint táti gyermekszáj
ha öröme nincs,
s csak mélázik
unott játéka fölött.
Szél szaggatta faág integet,
akár csüggedt rokon
búcsúztatja a távolodó
lomha vonatot,
kajánul nevetnek
gazdájukon a szemtelenül
röpködő eső verte kalapok.
Fütyül rám a kósza gondolat –
az éledő sorokat elmossa
a párkányon kopogó,
állhatatos eső,
elsiratja csendben a jövőt is
a szürke, novemberi,
vigasztalan idő.
2 hozzászólás
Szerintem jól megtaláltad a novemberre jellezző szomorú, lehangoltságot kiváltó kifejezéseket. Különösen tetszett az utolsó sor: “Szomorúszemű idő”.
Gratulálok. Üdv.: Túri I.
Örülök, hogy tetszett, Imre, köszönöm 🙂