Lelkem sárgulva hullik a mélybe,
fa tetejéről a hernyóveszélybe,
de hiába rágnak lyukasra,
emlékezni fogok a magasra.
Egyre közelebb, az ősz gravitáció
vonz a földre, zuhanni oly jó…
Homályba vesznek a társlevelek,
susog a búcsúm: ég veletek!
Novemberi szabadesés
By Áfonya
7 hozzászólás
Kedves, ötletes vers. Tetszett. Gratulálok!
üdv, banyamacska
Áfonya, nagyon tetszett a második szakasz, az utolsó két sor pedig lenyűgöző.
aLéb
Remek vers. Nekem is tetszett 🙂
Ahogy az életet a sárguló, hulló falevéllel állítod párhuzamba, nagyon tetszik. Szép a versed!
Köszönöm mindenkinek, hogy itt járt és nem sajnálta az időt egy rövid hozzászólásra:)
Nagyszerű vers, jó rímekkel.
Tetszett nagyon.
Kiskoromban minden ősszel elhatároztam, hogy ki fogom lesni azt az utolsó pillanatot, amikor a levél éppen elválik a fától. Konkrétan azt a búcsút, nem pedig amikor más susog lefelé a levél… 🙂 De sosem jött össze. Ez az első sor ezt jutatta eszembe. Kedvenc rész:
"de hiába rágnak lyukasra,
emlékezni fogok a magasra." + a társlevelek kifejezés 🙂
Sok jót,
ANna