Lassan ködöt lehel a táj
szomorúan búcsúzik a nyár.
Könnyekre fakad a felleg
lázasan csillog türkiz szeme.
Már sustorognak a szelek,
és a fecskék is útra kelnek.
Még egyszer ölelik fészkük
búsan, itt hagyva örökségük.
Még súg a tölgy bölcselmeket,
közben peregnek a levelek.
Lassan ködöt lehel a táj
szomorúan búcsúzik a nyár.
2 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Tetszik ez a szemléltető, hangulatos vers, mely szomorúságában is kedves. A keret-megoldás (a vers elejének megismétlése a végén) tovább fokozza a hatást.
Egyetlen észrevételem van: az első versszak vége a gyenge rím miatt kilóg a versből, megtöri annak zenéjét. Érdemes lenne ezért javítani rajta.
De ezzel együtt is elnyerte tetszésemet… és aktuális is lassan.
Üdvözlettel:
Attila
Kedves Attila! Köszönöm a gratulációt, hálás vagyok építő kritikádért, igazad van és átdolgozom. Üdvözlettel: Zsuzsa