Árnyain még itt jár-kel a nyárutó.
Még csendjén merengve közöttünk időz,
de már ködén lassan felénk int az ősz.
S szelíden ring a domb, s odalenn a tó
fodrait járja szellőknek románca.
S e dalba lassanként belehal a nyár.
De így van ez ezredévek óta már-
ne fájjon!- így fonódik a lét lánca
ez életnek örök körű örökén.
Nyár után az ősz kérkedve döngicsél.
Benne szürkül majd el ködétől a fény,
de jön, ím’ a tél, mi felette ítél.
S az őszben elhal a kérkedő remény,
kiben majd múlás halódó csendje kél.
2 hozzászólás
Kedves Zoltan!
Szonetted nagyon tetszett!
A Nyárutód tele szebbnél szebb képekkel,hasonlatokkal!
Mint:" S szelíden ring a domb"
Egy bizonyos könnyü melankólia és a Természet törvényei
megváltozhatatlanok…csodaszép folytatásban évröl évre!
…és a tél,mint hideg tény,számlát nyujt!
Gratulálok:sailor
Kedves sailor!
Köszönöm szépen hogy olvastad versemet s találtál benne némi értelmet és kedvességet szavakban!
Igazán köszönöm szépen törődésedet velem, s verseimmel!
Szépeket kívánok neked a mindennapokhoz!
Üdvözlettel kívánva Neked is ihletett órákat!
Zoltán Kaposvárról 🙂