1. Vajon milyen… ő?
Semmit étkező?
Forró mint a… jég?
Van-e nála vég?
Szíve vajon kék?
Ő-e az Á? S Bé-k?
Olyan mint én?
2. Úgy vélem, ő ember és sárga.
Sok-sok világ jár csodájára:
tud létni, hisz lépni, mer félni.
És épp a Mindétke kell néki.
Adjuk tehát át, miértt is ne?
Vagy félsz-e, hogy meg-, ki-, ránk isme'?
3. Vajon milyen ő?
Mindent el-ver-ő?
Agya csupasz… s nincs?
A száz néki kincs?
Szája mozog-szól?
De nem világból?
Olyan mint-én?
4. Tán ő gonosz, törpoe és csúnya?
(Akkor hol ér véget ősútja?)
Hajszolja Űr-Úrt atombontva,
aztán a bombát, ni, átdobja.
Bár ő is egy létező. Légyen!
Bár ő is a létező. Mért nem?
5. Olyan, akár ő.
Ezt-azt lélegz-ő.
Szeret, nagyon. És:
övé minden kés.
Láttjuk. Halljuk. Őt.
Higgyük, bízzuk, sőt.
6. Elbújik és jő elő. S kérd meg:
elhozza, rád adja Nincsvéged.
Nem tudja, Istennek az vágya,
mégis: kezét nyújtja és áldja.
Azt. Ezt.
7. Ő, te meg én és a mindenek
van-e köztünk rés?
Agyunk tömi be.
Szívünk szintén. De.
Vagyunk vala… Mind.
S persze akár… Mint:
8. Vélünk telítődve Ő ágyuk
úgy is, ha egymást nem is látjuk.
Együtt növünk bé a mennyekbe.
Nem tesszük éltünk a mindegyre.
Szállunk akár kerge bolygócska,
süt ránk a Lét emberes csókja.