Óh, hogy mennyire szeretlek téged,
turcsi orrodat, kunkori farkadat:
kiáltotta hangosan a gazda.
Egyik kezében kés, másikban vodka,
izzadtságtól csepegett homloka.
Kurta lábacskáit sebesen szedte,
közben visított: kérek ügyvédet!
Kergette a böllér, a malac iszkolt.
Már szinte maga elé képzelte,
hogy pörkölődik a tűzben, irul- pirul.
Ó, én balga a holnap utolér?
Szíve egyre ütemesebben zakatolt,
tekintete egyre jobban kinyúlt,
amikor a gazdasszony megsajnálta.
A kalandot épphogy csak megúszta
örök hálát érzett, szeme lánggal égett.
Rózsaszinben látta a világot,
mikor egyszer csak újra azt hallotta:
Óh, hogy mennyire szeretlek téged,
finom, ízletes, ropogós húsodat,
kiáltotta hangosan a gazda.
Egyik kezében kés, másikban vodka.
4 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Ez nagyon aranyos, mondhatom jót derültem. Bár szegény malacka ezt nyilván a legkevésbé sem tartaná mulatságosnak. A böllér annyira szereti őt, hogy hatalmas késsel hajkurássza. Mit tenne vele, ha nem szeretné? :):):) (Ez csak költői kérdés.)
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca! Köszönöm szépen, hogy olvastál és örülök hogy tetszett a versem :)) Igen, malackának kevésbé vicces, nem lennék a helyében 🙂 Buék!
Kedves, humoros írás.
Nagyon tetszett.
Kedves Harcsa! Köszönöm szépen, hogy olvastál és örülök hogy tetszett a versem :))