Egyszer régen az erdőben,
krumpliföldön az irtáson,
Édesapám került fordult,
fogott nékem egy kisnyulat.
Te nem láttál még pillanatot,
gyermeket, oly boldogat,
mint akkor, voltam én ott,
mert egy riadt, puha kis lényt,
mohó kezem szívemhez szorított.
Azt hittem, ő az enyém,
s én az övé vagyok örökre.
Játszótársak leszünk vele,
kit csöpp szívem,
repesve fogadott,
akkor és ott örökbe.
De a kis nyúl a barátságot
egész másképp gondolta.
A kabátujjból,
szabadságát távolsággal,
ijedtében, nagy ügyesen, megtoldta.
*
A birtoklás gyönyöre
Egy remegő puha szőrös, kiszolgáltatott kis lény váratlan birtoklásának leírhatatlan gyönyörűsége.
Az első nyulam, pár pillanatra.
A veszteség fájdalma
Egy remegő puha szőrös kiszolgáltatott kis lény váratlan elvesztésének leírhatatlan fájdalma.
Az első nyulam elvesztése egy pillanat alatt.
Konklúzió
Nem jól vigyáztam valamire, ami fontos volt nekem.
Lehettem úgy, négy éves.
5 hozzászólás
Kedves Ildikó!
Mesze semmi, fogd meg jól.
🙂
Az Élet is csak űgy lehet teljesen a miénk, ha nem akarjuk birtokolni azt.
"Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas és mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s későbbi követi egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti."
(Lao Ce
Tao te King
Az Út és Erény könyve)
Kedves Szabolcs!
Köszönöm, hogy itt jártál, olvastál és írtál nekem.
Nem is akármint!
Most viccesen mondhatnám, ha én ezt 4 évesen tudtam volta!
Vagy, ha az élet nem kínál meg egy kisnyúllal, hogy gyorsan elvegye, hogy szinte egy pillanat alatt a fájdalom szögével, az anyagi világhoz szögezzen, hogy megtanítsa, ki az az úr a háznál,
létrehozva a mintázatot, amire aztán minden ráépülhetett.
Tudtad, hogy a lelki vagy fizikai fájdalmak kíséretében szerzett leckékből, nem hogy nem tanulunk, hanem a helyzet ismétlésére kényszerülünk, hogy egyszer majd győztesen kerüljünk ki belőle?
Mert univerzumunkban az él túl, aki győz! Aki győz, annak pedig igaza van, mint tudjuk.
Aki veszít, az meghal, vagy kicsit, vagy nagyon, vagy elveszíti még a testét is.
Az utolsót is, ami az övé volt.
Vonzódunk az örömhöz (kisnyúl), és eltaszítjuk magunkat a fájdalomtól. Az öröm elvesztésének fájdalmától. De minél nagyobb volt egy öröm, annál nagyobb, az elvesztésének sokkja.
S aki eléggé eltaszította magát a fájdalomtól, az magasabb régiókba emelkedik!
De az utat, mindenkinek végig kell járni.
Ráadásul "sürgés nélkül", ugye.
Amit Lao Ce ír, az a játszma nélküli állapot.
Mondhatjuk létfenségnek.
Csak sajnos, tapasztalatot nem lehet átadni.
Így tudást sem!
Azokat mindenkinek magának kell megszereznie.
Így lesz az igaz, ami számomra igaz.
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó
Nagyon aranyos a történeted az első birtoklási élményedről. Biztos vagy te abban, hogy birtokolni akartad azt a piciny szőrgombócot ott, akkor, nemcsak szeretni, gondoskodni róla? Egészen biztos, hogy birtokodba került az piciny jószág? Mert mit is jelent a birtoklás? …"a birtok olyan ténybeli kapcsolat egy személy és valamely dolog között, amelynél fogva az a dolgot uralma alatt tartja, és tetszés szerint fizikai befolyást gyakorolhat rá."
No, de a költő túlozhat…..
Szeretettel gratulálok: Noémi
Drága Noémi!
Igazad van, csak szeretni akartam!
Ahogy, nekem jó!
Ölellek szeretettel:
Ildikó