Olajfák között

Rügyező olajfák között járok,
s csak egy szellő sétál velem,
új fények közt új tavaszra várok,
és a vérem forr szertelen…

Újra a kék végtelenbe vágyom,
forrásához a világnak,
ahol még tiszta-szépek az álmok,
s hangját hallom a madárnak.

Néha rám talál egy furcsa érzés,
hogy egy vagyok a világgal,
folyóknál, erdőkben ez a sejtés,
telíti szívem virággal…

Nem megyek innen sehová többé,
jössz majd a folyókkal Te is,
az időből együtt válunk köddé,
lesz új part, sziget, genezis…

A szerelem volt csak halhatatlan,
mi öregedjünk együtt meg,
nem törődve a zajos világgal,
egymásba zárva szívünket…