Olyan ritka a pillanat,
olyan de megmarad,
az a belső békekép,
az a nyughatatlan emberség,
mely úszik, s lebeg,
mely repül, s remeg,
és halkan susog,
néha némán szuszog.
olyan végtelen a bátorság,
olyan közel a távolság,
az a körkörös örvénylés,
a levegő nélküli lélegzés,
mely torkon ragad,
mely meglop, s szalad,
az árnyék utolér,
a fényben elér.
Olyan eszelős a háborgás,
olyan merengős a borzongás,
ami a lelket néha megrázza,
és önmagát elpusztítja,
mely béke lehet,
mely magadba temet,
és nem látszik a fény,
az alagút végén.
Olyan meghitt ez a pillanat,
olyan tiszta minden gondolat,
mert könnyű a lélegzet,
sima mint a képzelet,
mely tó mi nyugodt,
mely lélek mit, hozott,
az a könnyű tiszta szó,
ami léleknek mondható.