Napsugárnak borús napon
nincsen semmi kedve,
becsomagolt szirmai közt,
fekszik elfeledve.
Ragaszkodik, kapaszkodik,
gúzsba kötött inda,
azbeszthálón körbe folyik,
tekereg a tinta.
Aki érti, mondja meg már,
miről szól e versem,
betűhalmazt, kurtán-furcsán,
öklendeztem nyersen.
Összefüggés olybá gyatra,
üzenet meg nincsen,
kupacban a szöveg magja,
vizes lett a tincsem.
Abbahagynám, de nem tudom,
hiába is kérnék,
legfeljebb, majd összetépem,
butaságból térkép.
Kusza szavak tengerében
fürdik meg a lélek,
honnan jönnek, én csak fújom,
lám, már nem is félek.
Hihetetlen, napról-napra
pottyannak a hangok,
unalmas tán, én is sejtem,
üresek a gangok.
Írhatnám még a blődséget,
megteszik majd mások,
alacsony a színvonalam,
inkább odébb állok.