Még mindig nem értem életem.
Még mindig hiába kérdezem.
Mutasd meg miért is élek,
Ha hibázok, akkor sem félek.
Cselekszem, élek és hű vagyok,
De az utókornak mond mit hagyok?
Hogy önmagamhoz hű legyek,
És megmozduljanak a nagy hegyek.
Önmmagamhoz hogy legyek igaz,
Ha nem talál meg semmilyen vigasz.
Ha szívem nem éri boldogság fuvallat,
Ha nehéz az élet, egyre csak vallat.
Hogy hol van a változás bennem,
És vajon embert rejt a testem?
Átérzem a drámát és a nevetést,
Egyszerre kapom a jót és a megvetést.
Magam vagyok a legjobb barátom,
Bűneimet nekem mindig belátom.
És, hogy változom, a kapu nyitva áll,
A halál sem olyan, ami mindig fáj.
Haszonlesés, önzés és vágyak,
Fejre állt világban sötét árnyak,
Kínoz. Vállamra ül, majd fejbe ver,
Ne hidd, hogy a férgek hada leteper.
A fejemben zúgnak a másnapok,
Ha szívembe jó helyett mást kapok,
Ha lelkemben fagyasztó jégcsapok,
Nevetek. Mégiscsak boldog vagyok.
Nem gázol át rajtam semmi,
Tudom jól, hogy mit kéne tenni.
Ne jusson az élet keserű pora,
Frissítőleg hasson az ég zápora.
2 hozzászólás
Kedves Bűvölet!
Gartulálok.
A versed eléggé irónikusan összetett.
Lehet hogy te sem vagy tisztában önmagaddal?
Sok sikert a további versekhez, és a kereséshez…
Üdv: Béla
Szia!
Köszönöm, hogy olvastál. Vannak időszakok, amikor előjönnek ezek a gondolatok, de alapjában véve tisztában vagyok magammal. Igaz, hogy hozzám tartoznak ezek az érzések is.
Neked is további ihletgazdag órákat kívánok.
Üdvözlettel:Büvölet.