kezdek lassan megváltozni.
Egyre többször arra riadok
hogy a gyerekkoromról álmodom.
Morgós vagyok, zsémbes, fáradt
nem értékelem a tréfákat
ha nem alszom ki a nyolc órámat.
Néha elfelejtem, mi is volt a múlthéten
ellenben, a gyerek csínyekre jól emlékszem.
kamaszkorom nyaraira, az Orfűi táborokra.
Talán az is biztos jele?
Változás állt be a merevedésembe.
Ami tíz éve, még öl alatt volt kemény, sudár
az most derék tájon, már fáj csupán.
Nehezek a lábaim, cserbenhagynak az izmaim.
Elcsigázottan fekszem
fáradt vagyok, ha ébrednem kell.
Régen, csak kiugrottam az ágyból
ma az is fáj, ha kimászom
ez mellett folyton fázom
már nem vagyok egy „leány álom”…
2 hozzászólás
Kedves Béla!
Nem kell hogy így legyen!De ha így van, visszasírod még ezt, mert gondolj bele, mi lesz tíz év múlva?
Egyébként bármikor feltöltődhet a "tubus"! Tapasztalatból mondom!
Ha lelkileg, szellemileg jól vagy, a tested nem kíván túl sok figyelmet! Lehetsz akár 90 éves is!
Bocsáss meg, hogy komolyan vettem a panaszt!
Üdvözlettel: Ildikó
Kedves Ildikó!
Nagyon szépen köszönöm az olvasást és a hozzászólásodat is.
valóban elég rossz pillanatban íródott a vers, mert elég törődött volt az állapotom.
Szerencsére ez nem mindennapos, havonta csupán 28-30 napig ilyen.
Köszönöm a bátorító szavakat.
remélem tíz év múlva is fogok tudni írni, nem csupán sírni?