Őrizd szemedben
fényét napnak,
vinni hírt magadnak
ha kevés
karod ernyedt
remegése,
belül csobbanjon
eveződ hangja,
vigyen előre
bármi áron,
legyél erő
és az álom
mit fejeni
akartál
akár fáklyáid
lángja,
belobban majd
álmodott világba.
Apám, az álom
szertefoszlott,
magamra hagytál,
szavaid merültek,
kerültek mélyre,
csónakom kikötni
kéne,
lenni egyedül
dohos félhomályban,
érezni simító
menedéket,
látni alkonyatban
rózsaszínkéket,
hallani vízcsobban
szünetében
szú sercegést,
aludni mélyen,
izzadni puha,
lágy könnyeket,
ébredni csöndben,
simítni porladó
csónakház szögletet.
4 hozzászólás
Nagyon szép. Hogyan tudsz Te ilyen ritmusosan írni? :-)))
Valóban, az érzések, maguktól rendeződnek szavakba, sorokba. Ha az ember nem tervez előre, letisztultabban adja át a gondolatokat. Remek a versed Sam.
már többször elolvastam a verset és nagyon tetszik, valahogy megjelenik elöttem egy kép is.
Nagyon szép a kép amit festesz, főleg a második versszak tetszett, varázslatos. A hiányzó betüket viszont lehetne pótolni helyenként:-)
H.