Nincs mivel megedzelek.
Lassan elfoszlik belőlem minden rezdülésed,
kimossák görbülő hátú asszonyok,
ezek a születésüktől ráncterhes napok.
Összekeverném őket, ha nem érezném,
hogy napról napra könnyebb leszek.
Kiperegsz emlékeimből és idegszálaimat
már nem izgatják újraképzelt mozdulataid,
tekinteted már nem találom kósza férfiak
elkapott tekintetében és már sosem hiszem azt,
hogy te mész előttem a tömegben
vagy hogy te fordulsz be a sarkon.
És nem csak a hangod tónusa veszett el
a parttalan várakozásban
de már múltunk villanó fényeit sem látni.
7 hozzászólás
Hozzám közeláll mind a stílus, mind a tartalom. Csak az első sorral nem vagyok kibékülve. Ebből a folytott légkörből nekem nagyon kilóg a "megedzelek". Amúgy az én hasonló tartalmú írásamban – szándékom szerint – sokszor ott bújkál a "dehogyisnem". A közepén itt is éreztem ilyet, de a vége nagyon meggyőző a "lezárás/elengedés" szempontjából.
Üdv,
Poppy
Nagyon tetszett a versed. Ki akartam emelni a "tekinteted" kezdetű mondatrészt, de nincs értelme, mert az egész verset nagyon jónak tartom
Gratulálok. a.
Most mindenki meg fog kövezni. Tetszik. Komolyan. Egyedül egy sort érzek gyengébbnek.
"az illatodat sem érzem, ami múltunkhoz elvezet."
Mit gondolsz?
Igen, lehet.
Nem tudtam lezárni másképp. Valójában ez a múlt szó is hazugság, de ez nem ide tartozik.
Konkrétan egyetértek veled.
Azért választottam az illatot, mert a szaglás a legősibb érzékszervünk, ergo ha már az sem akkor mi? Hát igen.
emlékeinkhez vezető illatod sem érzem
hogy hangzik?
nem jól, mi.
Ezektől el lehet tekinteni, mert az egész összességében nagyon hogy is mondjam…átjön.
Átérzem az egészet. Nagyon tetszik.
Üdv.Ngaboru
ezzel az illattal bajok vannak. a közhely bajai.
na majd amputálom és szebb lesz mint újkorában 🙂