Öröklét

Én hiszem, hogy nincs halál,
csak testünk hull a porba,
lelkünk vágya s tudatunk
majd visszatalál,
hova ezer szállal köti múltja.
Hol szenvedésünk új leckét remélt,
lelkünk örökléte szárnyra kélt
vizek s föld fölé, hol
csak csillagok ragyognak,
mindenütt valóság honol,
mi megfogant egyszer is,
a szárnyaló gondolatban bujdokol.
A lélek, hogy születhessen örökre,
újra s mindig újra,
fény lesz, szellősuttogás,
szelíd gyógyír hegedő sebekre,
s ahogy új népek jönnek,
újra s újra más,
észrevétlen röppen be ezekbe.
Lesz hársfán bódító virág
vagy kertekben kéklő katáng.
Tengerré s erdővé változik,
harsogó zölden virító mezővé,
Viharban tombolva rázkódik,
s csendesen szelídül lágy esővé.