Lélektánccal röppent a vágy,
világvégig tán meg sem állt,
napot csókolt fáradt távol,
szikrát szórt a hűs virágpor.
Epekedő sikátorban,
fal mellett jött alattomban
vágtatott vad démonokkal,
találkoztam a tébollyal.
Szemembe kacsintva nézett,
gödre üres üregében,
régen kihűlt szenvedélyek,
szúrón vágtak mint a lézer.
Szirom hullott parlag földre,
remegett az ég fölötte,
felhők sírtak, könnyük pergett,
ázott talaj lelke rezgett.
4 hozzászólás
Kedves Editke!
Szépen megszelídítetted a "gyilkos" energiát a végére.
Szeretettel ölellek:
Ildikó
Ildikó, ölellek! ❤
Érdekes íve van a versnek, bennem nem kis váltás a második szakasz. A páros rímek zaklatott pörgése, a rövidre tört gondolatok ereje szépen fog. A központozást szerintem érdemes lenne megnézned, van olyan hely a versben, ahol nagyon szép áthajlást törsz el vesszővel, van, ahol meg kellene vessző, de nem tetted ki szerintem. A harmadik szakasz rímeltetésén még érdemes lenne dolgozni, ott az egyébként következetes rímvezetés bennem bicsaklik. Jól érezhető a vers, szépen hoz föl, terjeszt ki a zárás, szóval van benne spiritusz.
aLéb
Köszönöm, szépen……gondolkodni fogok rajta…..elfogadom a segítségedet.
Szeretettel: Edit