Összezárva

Labirintus sötét mélyén
Bánkódhat a szerencséjén
Mindaz, aki buzgón kutat,
Hogy meglelje a jó utat

Ketten bolyonganak már csak,
Évek óta vetélytársak
De e kínos patthelyzetben
Felejtik ezt mind a ketten

Percy volt már így bezárva
Évekig napfényre várva,
S nem hiába várt a fényre
– Rátalált a jó ösvényre

Gerard mindezt tudta róla,
Ezért úgy döntött, hogy szól a
Társának, és felvetette:
– Együtt menni de jó lenne…!

„Mivel nem vagyunk még halva,
S egymásra vagyunk utalva,
Nem számít, hogy mi az ára
Jussunk ki a külvilágra!”

Percy bőszen gondolkozott:
„Mindjárt megvan…” – fogadkozott
S megpróbálta kitalálni,
Hogy kell onnan kitalálni

Tudta jól, a szabadságért
Ki kell tenni most magáért
Elindultak tehát ketten
– Egyenlőre elveszetten…

Amíg kiút után jártak
S egyre többet diskuráltak,
Nem is tűnt fel nekik talán
Árnyékuk e börtön falán

Ahol pedig árnyék szalad
Ott a fény útja is szabad
Így, ha meglelnék a lyukat
Megoldanák a gondjukat

Ám hirtelen, Percy megállt
„Mi a baj?” – kérdezte Gerard
„Látom arcod – most sem furcsa?
Ez a szabadságunk kulcsa!”

Futottak hát a fény felé,
Egyikük a másik elé
S ki ér vajon előbb oda,
Ahol létrejött e csoda?

Körülbelül két perc alatt
Elérték a repedt falat,
S Percy bölcsen, és elmésen
Vizsgálódott a kis résen

Tudta, mindjárt itt az este
S látták, hogy csak Gerard teste
Férhet át a szűk nyíláson,
Végig néztek hát egymáson…

Percy szemében a bánat
Gerardéban a sajnálat,
Szabadságuk karnyújtásra
– Mért gondolnának egymásra?

Kínos helyzet, nem kétséges
Fáradtak, erejük véges
S Percy, mivel erősebb volt
Összeszedte magát, s így szólt:

„Indulj, míg el nem jő az éj,
Eredj bátran, semmit se félj!
Én is így tennék, nem vitás
S hinném, hogy nem voltam hibás”

Gerard most a résre nézett
Ment volna, de szíve vérzett
„Nem hagyhatom Percyt cserben,
Gyűlöltem, de megkedveltem

Maradok! Mert ahogy látom
Bajban van egy jó barátom
Nem mozdulok hát mellőle,
– Teszek a friss levegőre!”

„Gerard, drága vetélytársam!
Inkább többé sose lássam
Odakinn a szép kék eget,
Ha megvetem hűségedet

Helyzetünk, bár reménytelen,
Jó, hogy itt maradtál velem,
S ha nem jön ránk örök álom
Esküszöm, hogy meghálálom!”

Eljött az éj, besötétült
Percy jó Gerard mellé ült,
Ily közel még sosem voltak
Baj volt, de ők nem aggódtak

Korom sötét lett, semmi fény
Percy tudta: nincs már remény
Szeméből eltűnt a bánat
S Gerardéból a sajnálat…