Őszbefull-minden napsugár

Zsong a régiláz-homlokomon,
Tegnapok emlékeiben vonatokon dúdolgatom.
Barna padra érkező lehunyt röpke csókunk,
elfojtott szavaink békétlenül hajoltak egymásra,
tavaszunk senki se látta.
Szomorúfűz árnyékaban lépkedő életünk,
mit álomnak képzeltünk,
hát ég velük!
Tarkódon néma üzenet mit ott hagytam,
csokoládé olvad szíveink asztalán,
édes-keserű holdas éjszakán.

Szilánkos ajkadon bűnt égető karcolatok,
elfoszlott hajszálak vállad ölén,
vihart képez álmod,
elringatna kéklőtáncod.
Bódultan őszbefull-minden napsugár,
s a téren elhalkul örök szombatdélután.
Viharaink szép emlékké lettek
Valahol vagy, s
valahol vagyok.
Gondolatok fekete ködén,
àlmok alkonyán újra eljössz felém.
A vonat tépi tovább fekete szárnyait,
dúdolom dalaim százait.