Rozsdabarna keretben napszítta, régi vászon.
Fújom a port s lám, ellebben egy nyáresti álom.
Az üveg mögött elfolyik a vérnarancs alkony,
s az ájult égboltba döf a büszke templomtorony.
A megsárgult paszpartun a fény picinyt elidőz,
lobban, majd kialszik, mint tél előtt a röpke ősz.
2006. október 5.
10 hozzászólás
Kedves Netelka, te.
jó, hogy tegeződünk. így bár sokkal nehezebb, nincs meg a kellő alaktani távolság a viszonyunkban, node jónak mégiscsak jó. erre emlékszem. meg arra, hogy nagyanyámék kerítésén a rozsda pont olyan színű volt, mint a versed. évekig bámultam. ahogy nőttem, ő is öregedett velem, és míg én befelé, ő kifelé tartott a ránkmért létezésből. amikor a végét járta már, pikkelyes lett és nénik kezeit sértette föl, akik kapaszkodni próbáltak benne. mondjuk azért, hogy ne essenek el, ezt most kitaláltam. egyszer én is megfogtam.
aztán persze eltűnt, most már nincs meg, rendszerváltás, vörös helyett sárga lett szegény.
most örülök, hogy eszembe jutott ez a sok. bár nem sok értelme van mindannak, amit leírtam ide, most már itt marad, mint az í fölött a vessző, itt van, ide lóg, ide függeszkedik az örökletes egyedüllét fölé, és nem lehet vele mit kezdeni.
na jó, abbahagyom. szóval prümmprümm neked. te.
Szia, te 🙂
Én szeretek tegeződni, meg a neten szerintem fura is lenne a magázódás – én az életben is fölösleges távolságtartásnak tartom – pedig nem vagyok anglomán. De úgy vélem, mások tisztelete nem ezen múlik. Ugyehogyugye? 🙂
Egyébként köszönöm a prümmprümmöt, meg a többit, nekem tetszett 🙂
Fogadd viszontprümmögésem 🙂
paszpartun–> ez a szó nem tudom mt jelent, sajnálom
De azért ennek ellenére is értek valmit a versből és tetszik, olyan kellemes, és csupa melegszín játszik az ember képzeletével.
🙂
szia
A paszpartu a kép és a keret közötti tér, mely általában kartonból készül, és lehet fehér, de bármilyen színű is. Kifejezetten kiemelheti a képet. Ezekbe a paszpartukba foglalva mutatósabb, látványosabb lehet az egész alkotás. Én ennyit tudok róla.
Az elismerést pedig köszönöm 🙂
…..nagyon hangulatos lett!!!:)…minden “ecsetvonásod” az ősz színes melegségét árasztja…röpke a versed,de ez a villanás nagyon szép!!!!….szia:):)
Örülök, hogy tetszik – köszönöm 🙂
Nagyon jó hangulatot áraszt a versed, igazi festői kép…gyönyörű a cím, a szóhasználat, a “vérnarancs alkony” pedig különösen megragadta a fantáziám:-)
Csodaszép az írásod.
H.
Köszönöm, kedves Hayal 🙂
Nagyon finom Netelka, nagyon!
ruca
Köszönöm szépen, jól esik a véleményed, kedves Ruca!
Erika