A tölgyek a kedvenceim, a kékeket is szeretem, annak pedig örülök, hogy tettél fel valamit, mert nagyon csöndeskedtél az utóbbi időben.
Engedelmeddel (vagy anélkül) válaszolok a költői kérdésedre, legalábbis félig. Hogy mi a világ, az kérdés maradt bennem is, de hogy ki vagy, az nem. Költő vagy a javából, hajszíntől függetlenül. 🙂
Lógázd csak a lábad még néhányszor, hátha a szikla "fogságában" nem lesz más választásod, mint újabb és újabb verseket írni. 🙂
Nem gondoltam, hogy valaha evezésre cseréled a rúdugrást. :)))
Ha parázslik valami, abból tűz keletkezhet. 🙂
Örülök, hogy mutattál egy picit a lágjából. Na, és a "Sonettare necesse est!" – azzal mi a helyzet?
Nem hinném hogy elfeledted, mert nem lehet, csak pihentetni az érés miatt. 🙂
A rúdugráshoz már kicsit idős vagyok, bár megpróbálnám, ha lenne rá lehetőségem, de Csepelen, ahol a 80-as években a hazai rúdugrók színe-java ( köztük Bagyula István, a jelenleg is érvényes és a mai magyar rúdugrók által megközelíthetetlen 5m 92 cm-es csúcsával) nyűtte a rudakat, manapság már se rúd, se leérkező hely, se léctartó állvány nincs. 🙁 Ezek beszerzése több milliós tétel lenne, amire ennek a kis egyesületnek halvány esélye sincs. 🙁
Itt a Kis-Duna közvetlen közelében pedig bármikor evezhetnék, ha evezőm lenne. Bár vízben még nem próbáltam. 🙂
A "Szonettare necesse est" tekintetében pedig, ha majd a múzsa is úgy akarja…
Sokat mondó, remek sorok. Bizony, hányszor merül fel bennünk a kérdés, hogy kik vagyunk? Jöttünk, elmegyünk, marad-e valami utánunk?
Ráadásul ide hoztad a Vihar után című versedet is, amit szintén tetszéssel olvastam. Ebbe nagyon sajátos humort csempésztél, miközben maga a vers inkább szomorkás volt.
“A TEMETŐkert első kövén ülök.
Nézem, hogyan RESZKET egy kismadár.
Gondolom, szegény a vihartól gyötörten,
az enyhet adó napfényt várja már.”
18 hozzászólás
Szia dodesz! 🙂
A tölgyek a kedvenceim, a kékeket is szeretem, annak pedig örülök, hogy tettél fel valamit, mert nagyon csöndeskedtél az utóbbi időben.
Engedelmeddel (vagy anélkül) válaszolok a költői kérdésedre, legalábbis félig. Hogy mi a világ, az kérdés maradt bennem is, de hogy ki vagy, az nem. Költő vagy a javából, hajszíntől függetlenül. 🙂
Lógázd csak a lábad még néhányszor, hátha a szikla "fogságában" nem lesz más választásod, mint újabb és újabb verseket írni. 🙂
Köszönöm ezt a kedves kis merengést. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kalinka! 🙂
Nagy néha felparázslik az üszkös szürkeállomány.
De már más vizeken evezek.
Köszönöm, hogy benéztél hozzám!
Szeretettel: dodesz
Szia dodesz! 🙂
Nem gondoltam, hogy valaha evezésre cseréled a rúdugrást. :)))
Ha parázslik valami, abból tűz keletkezhet. 🙂
Örülök, hogy mutattál egy picit a lágjából. Na, és a "Sonettare necesse est!" – azzal mi a helyzet?
Nem hinném hogy elfeledted, mert nem lehet, csak pihentetni az érés miatt. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Drága Kalinka!
A rúdugráshoz már kicsit idős vagyok, bár megpróbálnám, ha lenne rá lehetőségem, de Csepelen, ahol a 80-as években a hazai rúdugrók színe-java ( köztük Bagyula István, a jelenleg is érvényes és a mai magyar rúdugrók által megközelíthetetlen 5m 92 cm-es csúcsával) nyűtte a rudakat, manapság már se rúd, se leérkező hely, se léctartó állvány nincs. 🙁 Ezek beszerzése több milliós tétel lenne, amire ennek a kis egyesületnek halvány esélye sincs. 🙁
Itt a Kis-Duna közvetlen közelében pedig bármikor evezhetnék, ha evezőm lenne. Bár vízben még nem próbáltam. 🙂
A "Szonettare necesse est" tekintetében pedig, ha majd a múzsa is úgy akarja…
Szeretettel: dodesz
Kedves dodesz!
Gondolom, Arany János ihlette a versedet. Nem csak a cím utal rá, hanem a vers több eleméből lehet következtetni erre.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Jól gondolod!
Szeretettel: dodesz
Kedves dodesz!
Örömmel láttalak és olvastalak újra. Minden szépet és jót!
Üdv: Laca 🙂
Köszönöm, kedves Laca!
Barátsággal: dodesz
Apropó EVEZŐ! 🙂
Vihar után ( az EVEZŐ is kellene)
A TEMETŐkert első kövén ülök.
Nézem, hogyan RESZKET egy kismadár.
Gondolom, szegény a vihartól gyötörten,
az enyhet adó napfényt várja már.
Merthogy pusztító vihar volt az imént,
vad szél fútta az esőcseppeket.
Villámok cikáztak a sötét égen.
RÚT fellegek hullatták könnyüket.
A kismadár az ágon GUBBASZT,
én meg töprengve ülök a kövön.
KITÁRT karral meditálok, vajon
az EVEZŐ-t e versbe hogy szövöm?:-))
Ez az Arany alighanem,
üldögél kinn a szigeten,
mögötte a luxushotel,
ahol van kényelmes fotel.
De neki kinn jobban tetszik,
Friss levegőn nem öregszik,
legalábbis olyan gyorsan,
és ez ingyen, vagyis jól van…
szívemből szóló gagyiság 🙂
túlparti
Kösz! 🙂
Az enyémből is! 🙂
dodesz
Szia dodesz !
Mentem veled a napsütötte ligetbe, köszönöm 🙂
Szeretettel : Zsu
Szia Zsu! 🙂
Örülök, hogy itt jártál.
Szeretettel: dodesz
Kedves dodesz!
Ez csodaszép!
Elismerésem!
Üd:sailor
Köszönöm, tengerész! 🙂
Örülök, hogy tetszik.
Barátsággal: dodesz
Sokat mondó, remek sorok. Bizony, hányszor merül fel bennünk a kérdés, hogy kik vagyunk? Jöttünk, elmegyünk, marad-e valami utánunk?
Ráadásul ide hoztad a Vihar után című versedet is, amit szintén tetszéssel olvastam. Ebbe nagyon sajátos humort csempésztél, miközben maga a vers inkább szomorkás volt.
“A TEMETŐkert első kövén ülök.
Nézem, hogyan RESZKET egy kismadár.
Gondolom, szegény a vihartól gyötörten,
az enyhet adó napfényt várja már.”
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Nem sűrűn szoktak böngészni a régebbi verseim között, s ha mégis, a hozzászólás ritkaság.
Örülök, hogy Te megtetted, és tetszett az irományom.
Szeretettel: dodesz