Naplementében tarka pillangók
Ide-oda rebbennek nesztelen,
Hallgatom, hogyan énekel a pirók,
A fák közt madár repül csendesen.
Titok lengi be az ősrengeteget
Ormokon villan a Nap utolsó sugara,
Őzszemmel figyelem a sötétedő eget,
Sután mosolygok a csillagokra.
Remegőn félve futok a mezőn át,
Tétován figyelem a messzeséget,
Amottan látok egy szalonka párt,
Lehet hogy mégis boldogan élek?
Mert életem a védett szabadság
De mért rezzenek, miért is félek?[IG_KITOLT]
7 hozzászólás
Nagyon szép kis szonett. Nagyon jól érzékelteted ennek a vadon élő
őznek azéletét, vagyis, hogy szsbadsága ellenére miért is fél. Igen,
a félelem az ösztönében van
Tetszett. Üdv.: Túri I.
Köszönöm, hogy olvastál Imre, örülök, hogy tetszett.
Tetszett a szonetted…
Köszönöm :)))
Annyit tudok mondani neked…hogy ÁLLATI ÖSZTÖN. Ami benned van, s mi az őzet vezérli… (nem sértés – tudod!)
Köszönöm az élményt, a sétát, az érzést, a látást…
Tisztelet övezzen!
Valóban megtisztelő a véleményed Kedves Titusz. Köszönöm!
Majdnem írtam pár őszinte szót ide, de még jó, hogy észrevettem, ki írta 🙂
Sok sikert! 🙂