Tavaszt akartam volna, mély szemébe
zuhanni, mint ki kútba nézett,
s Ön hűtött: Ez elveszett igézet…
Szolgálni vágytam volna, éjjel-nappal,
lábára tenni minden kincsem,
s Ön hátrált: Ennek értelme nincsen…
Ölelni tudtam volna, forró, tiszta
testet a testtel néma lázban,
s Ön kitért: Engem ölelni száz van…
Csókot szerettem volna, pengeéles,
szikrázva fájó vad szerelmet,
s Ön így szólt: Engem nem érdemel meg…
Most május van újra, magányos május,
emlékeimbe hullva, térden,
Önt hallom: Miért nem küzdött értem?
8 hozzászólás
Szia aLéb! 🙂
Az első gondolatomat hagyom itt.
Ólomsúllyal nehezedik az ember mellkasára.
Hihetetlenül szép…
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Nagyon köszönöm az itt hagyott gondolatodat.
aLéb
Kedves aLéb!
Elmélkedésed csodaszép!
Fájó gondolatok, érzések, ám semmi sincs veszve,
Mert elhangzott utólsó sorod kérdése…
Kedves Dóra,
örülök, ha tetszett, köszönöm szépen.
aLéb
Elmélkedése nagyon szomorú, verse pedig nagyon szép.
Azonban a versnek nem lehet vége, nyitva maradt az ajtó.
"Önt hallom: Miért nem küzdött értem?"
…és most én is megkérdem: Miért nem küzdött érte?
Lehet, hogy sikeres lett volna küzdeni…
…még az is lehet, hogy ő ezt várva várta!?
Üdvözlettel:
Finta Kata
Kedves Kata,
már többször megírtam, hogy nem naplót írok, hanem verseket. Szívesen idézek fel érzéseket, képzelek el történeteket, és alakítom magamban verssé, de ettől még a történetek a fantázia világába tartoznak :-). Nagyon szépen köszönöm elismerő véleményét, nagyon örülök, ha egy-egy versem gondolatokat, érzéseket vált ki az olvasókból. Örülök, hogy itt olvashattam az Ön gondolatait.
aLéb
Kedves aLéb!
Egy középkori helyzetkép: várúrnő és lovag beteljesületlen szerelme. Ez ma is ugyanúgy tud fájni, legalábbis az egyik félnek…
Üdv: Kati
Kedves Kati,
igen, koroktól független, legfeljebb az eszközök változnak, de alapjaiban ott az örök nő, és az örök férfi, kiválóan látod. Köszönöm, hogy itt hagytad a véleményed.
aLéb