Parányi láng

Arról gondolkodtam sokat mostanába,
vajon mi az idő, és hogy mi az élet,
s vajh mivégre jöttem erre a világra,
minden káprázat, s az álom örökké lett…

Talán csak egy eszköz lehet az életem,
mi nem gondolkodik, csak végrehajt némán,
parányi része a nagy TERV-nek végzetem,
karmikus homokszem az Isten asztalán.

Talán a szerelem mi lelkemben él még,
csak jelentéktelen zendülés csupán,
hiszen küldetésem, s a beteljesülést
nem befolyásolja ez apró pici láng.

Ó, de nékem máglya, s lángjaiban égek,
nekem a világ, s mindent látó fény,
erre a világra tudom ezért jöttem,
hogy éretted éljek, s hogy te érettem élj.

Lelki szemeimmel csak bámulva nézem,
a hatalmas SORS, ahogy robog mint vonat,
sóhajjal szállnak el vele az életek,
magával ragad szép reményt és álmokat.

Életem parányi, sorsom homokszemé,
de megkaptam végül a legnagyobb kegyet,
megismertelek, szemed a szerelemé
s boldogan halok, mert egy lettem veled.