Amióta az eszemet tudom
Vízben élek és már nagyon unom.
De nedves gyerekkorból kimászni:
Lehet ennél nagyobbat hibázni?
Előttem millió lehetőség,
Karnyújtásnyira lebegő cél.
Abszurd ábrándjaimat kergetve
Ugrok vízből a partra, brekegve.
De nem úgy alakultak a dolgok,
A változástól nem lettem boldog.
Földre érve tekintetem vásott,
Nem tudom, tán varázslatra várok.
Mögöttem a jól ismert biztonság,
Előttem a veszélyes új világ.
Bár kinn sokan vannak, olybá tűnik,
Szemükben a jövevény eltűnik.
Vissza nem lehet fordulnom most már,
Túl sokat láttam, menni kell immár.
És bár érzem: ez a hely nem túl jó,
De sajnos ez az evolúció.
6 hozzászólás
Kedves Nicolas!
Tetszetek a gondolatok, amiket egy béka szemén keresztül láttattál!
Nem egyszerű az élet!
Szeretettel: Falevél
Kedes Falevél! Köszönöm, hogy elolvastad, örülök, hogy megnyerte tetszésedet 🙂
Ez most nagyon nagy volt!Azt is mondhatnám, teljesen művészi. Sokkal több, mint egy egyszerű "békaperspektíva", úgy látom, az egész emberi sorsot kivetítetted benne.
Hatalmas tehetséged van, ebből az egyből is látszik!Sok sikert kívánok!
Üdv.:Tamás
Köszönöm a dicsérő szavakat, Tamás. Valóban valami ilyesmi votl a célom 😀 Örülök, hogy tetszett 🙂
Szia Nickolas!
Tudom, hogy írtam már ehhez a versedhez, de most sem tudok tovább lépni szó nélkül!
Ez a versed most is nagyon-nagyon tetszik!!! Különben is… a kedvenc állatom a leveli béka!
Szeretettel: Falevél
:D:D:D szia Falevél!
örülök, hogy ennyire tetszik a versem 😀