Messze szálló
bús gitárszó
hangja zeng,
peng a zord ősz
gyászos és bősz
hangszere.
Én félhalott
árnyék vagyok
s csak nézem,
elém hogy száll
elmúlt sok száz
emlékem.
Felkél a nap
és elragad
az éjjel,
s mint hullt levél
elszállok én
a széllel.
Eredeti francia szöveg:
Chanson d'automne
Les sanglots longs
Des violons
De l'automne
Blessent mon coeur
D'une langueur
Monotone.
Tout suffocant
Et blême, quand
Sonne l'heure,
Je me souviens
Des jours anciens
Et je pleure
Et je m'en vais
Au vent mauvais
Qui m'emporte
Deçà, delà,
Pareil à la
Feuille morte.
5 hozzászólás
Hm, nekem csak Tóth Árpád fordítása van összehasonlítási alapnak, mivel nem tudok franciául… tehát: más, nyilván, és nem tudom, a szöveg mennyiben tér el vagy nem, de egyrészt úgy tudom, Tóth Árpádé meglehetősen messze jár attól, amit szöveghűségnek nevezünk; másrészt ennek a hangzása, hogy fogalmazzam, nem az a százszor hallott, hanem valami nagyon újat adsz vele. Főleg jók ezek a “modern” szavak, abban például egész biztos vagyok, hogy szegény jó Verlain bácsi nem használta a gitár szót (a violons az hegedűk, nem?), és gyanítom, hogy a félhalottat se… 🙂 de jó ez így, nagyonis jó.
Tényleg egyedi interpretáció, ahogy azt bemutatkozásodban olvastam, merész és engem megragadott.
Üdv
Zsázsa
(ui: egyszer már nagyon meghallgatnám az eredeti dallamiságát egy franciául szépen beszélő műértőtől… kíváncsi vagyok)
Ideteszem a szószerinti fordítást franciából, hogy lehessen tudni, minek is az interpretációja ez:
Hosszú zokogások
az ősz
hegedűjén
sebzik szívem
és töltik el monoton
bánattal.
Szenvedéssel,
szomorúan,
mikor az óra üt,
emlékszem vissza
a régi napokra
és zokogok.
És elmegyek
a rossz széllel,
ami ide-oda
sodor,
mint a halott
falevelet.
Egyébként a műfordítást viták övezik, egyesek szerint illik teljesen szöveghűnek lenni, mások szerint csak a hangulatot kell visszaadni, az atmoszféra a lényeg, illetve van egy köztes álláspont. Én ezt képviselem, hiszek a műfordítói szabadságban. Igen, a franciában violon, azaz hegedű van, de én mertem gitárt írni helyette. A lényegen szerintem nem változtat…
Tényleg nem változtat, mármint ha ugyanazt gondolod lényegnek, mint én: hangulat és nagyjából a szöveg – de úgy értettem, a “köztes álláspont” ezt jelenti. Tetszik, ha valaki mer írni. Gitárt a hegedű helyett vagy mást, amire később azt mondjuk, bátor volt. És nem csak műfordításban, bár nyilván ott van nagyon nagy szerepe annak, hogy megtartsd a kényes egyensúlyt a “nagy előd tisztelete” (szöveghűség, hangulat) és a saját egyéniséged versbefoglalata között.
(Nagyon jó a vers dallama…Ez nem illik ide tartalmilag, de muszáj volt megjegyeznem.)
És, igen, látom az “eredeti” szöveg nem pontosan ezt jelenti, de neked szerintem nagyjából megvan az az egyensúly. Mármint szerény hozzánemértő véleményem szerint. Én csak úgy érzem.
Hát igen, igen…
Nekem tetszik ez a fordítás. Valahol megtaláltad a középutat, úgy gondolom a szó szerintiség és a hangulat, dallam és ezek visszaadása között, én úgy gondolom. Ez a vers elég sokat adott már nekem, mármint az eredeti, talán éppen ezért nem is próbálkoztam meg a fordításával.
De, visszatérve a fordításodra: az első versszak annyira nem ragadott meg, a másik kettő viszont nagyon! Csak gratulálni tudok.
Annak ellenére, hogy Tóth Árpád fordítása nagyon-nagyon közel áll a szívemhez, és meghatározó volt számomra, ez az interpretáció is nagyon tetszik. Ugyanolyan sodró, mégis újszerű. Gratulálok hozzá!