Percy B. Shelley:
A LAMENT
O World! O Life! O Time!
On whose last steps I climb,
Trembling at that where I had stood before;
When will return the glory of your prime?
No more – Oh, never more!
Out of the day and night
A joy has taken flight:
Fresh spring, and summer, and winter hoar
Move my faint heart with grief, but with delight
No more – Oh, never more!
___________________________________
PANASZ
Ó, lét, idő, világ!
A végső grádicsát
Most kínnal mászom, ahol álltam bár;
A hírem visszatér, a régi hát?
Ó, soha, soha már!
Éjt s nappal elkerül
Az öröm, mely repül…
A téli dér, a friss tavasz, a nyár
Érik szívem, de kéj nem lesz belül,
Ó, soha, soha már!
____________________________
6 hozzászólás
“A hírem visszatér, a régi hát?
Ó, soha, soha már!”
Így igaz, ami elmúlt soha többé nem tér vissza, ahogy az ifjúság sem.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita, köszönöm a szíves méltatást!
Szeretettel:
mandolinos
Éjt s nappal elkerül – ezt így akartad? Nem: Éj s nappal elkerül?
Jó fordítás, tetszik. Bár ezt elég nehéz visszaadni. Szerintem még Szabó Lőrincnek sem sikerült teljesen. 🙂
Üdv: Klári
Van az éj és nappal, mint időszak, főnév, a “mi” kérdésre válaszoló. És van az éjt és nappal, az időhatározó, ami a “mikor” kérdésre válaszol. Itt nálam a mikor van most…Mikor kerül el engem az öröm… A T mint helyhatározó ismert a magyarban most, legott, holott, Pécsett, Fehérvárott… Tehát a “mikor” kérdésre “éjt”, a “mi” kérdésre “éj”… Így érzem…
Köszi a kimerítő magyarázatot. Így már értem. 🙂
Kedves Klára, csak most vettem elő az Örök barátaink kötetet, és Szabó Panasz fordítását. Az első strófára rá sem ismerek szinte… “Vad csúcsod egyre nő, / s hol előbb álltam, a szirt mélybe száll…” Ebből csak a “hol előbb álltam” igaz, a többi nem. Nyilván az “Időhöz” kellett neki rímpár, és a “nő” ige elé akkor már valamit kellett írni, de a “vad csúcs” nincs sehol! Azt írja a 2. strófában: “Éj s nappal öröme…” bár nincs ott a birtokos “of” (Joy of night and day”). Ennek az én “Éjt s nappal elkerül az öröm..” sorom jól megfelel. Azért furcsa a “friss tavasz és nyár gyásza”… ha nem vette észre a “faint heart”, vagyis “beteg szívet”… Ha nem beteg az a szív, ezek az évszakok egyáltalán nem adnak okot gyászra… Muszáj itt nekem a saját nyersem közreadni:
“Ó, világ, ó élet, ó idő!
Azok/fentiek utolsó lépcsőfokain kapaszkodom/mászom fel
Remegve/reszketve, amelyeken azelőtt (még) álltam;
Mikor fog visszatérni a te/ti (világ, élet, idő) kezdeti dicsősége/d/tek?
Soha már, ó, soha már!”
Szóval, sem Szabó, sem én nem vagyunk tökéletesek, bár mindketten értettük a szorosan vett tartalmat…
.
A nappalból és éjből
Egy öröm repült ki:
Friss tavasz, és nyár, és téli dér
Megindítja/érinti beteg szívem gyásszal, de gyönyörrel
Soha már, ó, soha már!”