Népköltészet virágkelyhén
harmatoznak versei,
tágas rónán vad ménesek,
bordal, élettel teli…
Szerelmi hév, gyönge leány
karjaiban vágy sodra,
érző kebel, mely hogyha kell
ifjú vérét kiontja.
Hazáért és szabadságért
meghalni kész áldozat,
nem érdekli, hogy a díja
mennyország vagy kárhozat!
A költészet napja közel,
emlékezzünk meg róla,
nagy költő volt, szava zenél,
csendülő magyar nóta!
Lelkéből zúg versek árja
lantja pendül édesen,
Apollónak dicső egén
csillagfénnyel ékesen.
Júliával hív' szerelme,
beragyogja az eget,
lelkében él tüzes szíve,
égő hazaszeretet…
3 hozzászólás
Kedves Alberth!
Ő egy ember volt akit az írásai, a versei tettek azá ami lett, és nem az volt, aki, mint ma nagyon sokan is vannak, akik csak azzal a céllal írnak, hogy azokká legyenek.
Virginia Woolf ezt igy fogalmazta meg:
"Mert az olvasás betegsége bevette magát szervezetünkbe, olyannyira legyengíti, hogy aztán könnyű prédája lesz annak a másik átoknak, amely a tintásüvegben tanyázik és a tollban ágaskodik. A szerencsétlen írni kezd. Utolsó fillérét is odaadná, csak egy kis könyvet írhatna és híres emberré lehetne, de Peru minden aranya sem válthatja meg számára egy jól formált mondat kincsét."
…jól teszed,hogy emlékezteted az olvasót…
üdv Tóni
Méltó megemlékezés!
Gratulálok
Ezt nagyon jól összehoztad! Jól megfogtad a lényeget, formailag pedig nagyon is illik a tartalomhoz, Petőfihez! Gratulálok!