Némely emlék oly nehéz,
pillanatnyi szenvedés
a gondolat, ha rátekint,
s visszhangozza már a kínt.
Pillanatból végtelen
– elmozdulni képtelen -,
s fáj, hogy ki sem mondható,
ez az örökkévaló.
Kínban nyúlik az idő,
az öröm mindig rebbenő,
hiába vágy, elszakadt,
csak egy pillanat maradt…
16 hozzászólás
Kedves András!
Az pillanat legyen végtelen:-)
Szeretettel:Selanne
Nagyon igaz. Nagyon szép.
Grat. Wolf.
köszönöm, kedves Selanne 🙂
örülök, hogy tetszett Wolf
köszönöm
András, ez nagyon szép! Azokat a pillanatokat talán épp ezért értékeljük oly annyira, mert rövidek…
Ha hosszúak lennének, akkor megszoknánk…és már nem is lennének pillanatok…
Grat. Gy.
igen így van ez…
köszönöm, Gyömbér
Nagyon szép!
Szeretettel: Rozália
Nagyon tetszett! Ennél nem is kell többet mondanom, a vers magáért beszél 🙂
Kedves András!
Igen a pillanat is lehet örök emléket nyújtó, hisz az idő………. Hm……… érdekes!
Nagyon tetszik a versed.
Üdv.:
hamupipő
örülök, hogy tetszett, kedves Rozália:)
Köszönöm, Reményhez, ez valóban bőven elég 🙂
örülök, hogy tetszett, kedves Hamupipő 🙂
Megfogott. 🙂 Több versed is! Gratulálok!
Üdv: Bianka
köszönöm, kedves Bianka
Szia, Kedves András!
A parányi pillanatok teszik különlegessé az életet. És minden kínban van valami féktelen extázis, ami csak később derül ki, de lehet benne hatalmas, megfogalmazhatatlan öröm. Van!!! És nem csak a pillanat marad, hanem amit a pillanat pillanatnyilag adott. És ezekért a pillanatokért érdemes élni! Ezt én mondom, aki elveszített megszámlálhatatlan csodás pillanatot, és kapott temérdek új, különleges pillanatot, amiért még mindig érdemes pillanatnyilag élni! És érdemes lesz élni, mert keresni kell a ritka pillanatokat! Vannak! És megszámlálhatatlanul sokan!
Gondolom, az is kiderült, hogy tetszett nekem ez a vers, mert a pillanatok örökkévalóak!
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm, kedves Kankalin