A végtelen évek időtlenségén
messzire elring
a csendek útján a sóhajnyi remény.
S magasán kering
az egek trónusán a fenti bíbor,
hol örökkön zeng az idő, amikor
tűnt reményeink
ködén álomba hull minden messzeség
ott, hol parttalan
áll mámorló meredélyén egy marék
csend a hontalan
időn. S látod, az évek hogy rohannak
botorló kínjain homálylón annak,
min már nyugtalan
száll tova a mindenség örök köde
sóhajnyi létünk
pillanatnyi magasán. S üzenete
ott felettünk csüng,
neszek felfénylő harmatos bársonyán,
miben reményülnek éveink a mán
tán' majd mivelünk.
4 hozzászólás
Költői, mint egy merengő zenemű.
Üdv.: Á.E.
Köszönöm kedves Emil, hogy olvastad versemet!
Üdvözlettel: Zoli
Kedves Zoli!
Verseddel önfeledt időutazásra vittél; gyönyoörködtető a forma, a nyelvezet, a téma pedig örök időtlen.
"…a mindenség örök köde
Sóhajnyi létünk
Pillanatnyi magasán."
Üdv: Laca
Ķöszönöm szavaid értő mélységét kedves Laca!
Üdvözlettel: Zoli