Minden hiábavaló
nem bírom tovább.
Kitörni vágyom,
Kitörni a testemből,
Kitörni a világból.
Széttörni porig
Sújtó láncaimat.
Talán az én hibám,
nem bírok magammal.
Megtörném a világot
Kitörnék korlátaim alól,
s vágyaim fogságából.
Széttörném porig
Sújtó láncaimat.
Lelkem vad oroszlánként
Feszíti sejtjeim,
De hiába forrong
Bennem a vad indulat,
Hiába szállnék szabadon
Láncaim magam után húzva.
Ember maradok….
Földre láncolt, anyagba zárt
Szabad lélek.
És mégis, mikor álmodom
Oly szabadon járok a világban.
Hiszem, embernek lenni jó,
Szavakkal nem kimondható.
S én ettől szabaddá válok,
Lefejtik láncaim az álmok.
2 hozzászólás
Igen, én is sokszor érzek így. Nagyon jól lejöttek az indulatok, a kitörni vágyás! Igazi szabad vers! Köszi! 🙂
Talán hiba, de nem,
De hiába, de nem
Bírok magammal.
ez a rész gázos
nyelvtanilag
a sortörések pedig – szerintem – lesújtják a mondanivalót, így az értéktelenebbnek tűnik, nem elég teljesnek, mintha nem tartoznának össze a gondolatok, pedig összetartoznak.
amúgy igazán csak ezt a versszakot olvastam, a többin átfutottam – nekem nem voltak érdekesek.
“És mégis, mikor álmodom
Oly szabadon járok a világban.
Hiszem, embernek lenni jó,
Szavakkal nem kimondható.
S én ettől szabaddá válok,
Lefejtik láncaim az álmok.
S széttörnek porig
Sújtó láncaim.”
Egész találó az első 6 sor, de az utolsó 2 már nem kéne oda, egyrészt szóismétlés, másrészt világosan leesik nekünk már, plussz izzadtságszagú.