Dallá ért
esőkön szitál cseppjein tova,
szét a múlt
halvány ragyogásain,
örökébe tűnve az emlékezetnek
már-már elringó ködén.
Örökkön
száll a képzetek messze terein, mi
szavakon át
lett értelemmé nőve,
harmatából felindulva
a csekély
induláson, s annak lépteibe zárva
minden sziromnyi pillanat.
Hallgatag
növekszik az időben nagyszerűsége
az életnek,
ahogy domborodik lenni
életül falak
árnyain a becéző emlékű
megmaradása az elhagyott időknek.
Ahol írnak a múltnak ujjai nevednek
puha emlékű érintésein,
lágy dalain
a szélnek, hová hívnak
csendjeimbe
térve a veled együvé fonódó, édessé
lett emlékezetnek.
Mert mindenünkké
érett tekinteted tájain az idő, ahol
porába
kedvesültek az érted való, ma
még hűs tavaszi, gyönyörűvé ivódott,
kedvesült neszű
árnnyal telt remények,
hol egyre
csak peregnek néhai céljaikon
telve be örömmel szélbe hűlt,
monoton dobjain a locsogó záporok.
Kötődünk
lenni a belénk ivódott emlékezetnek,
várva várt jöttére
várni ott, hol az örök
évekű csendnek a békéje hat át
mindent, teérted,
gyönyörű életem, gyönyörűimbe
zárt terein érted ébredek,
e szívnek érző
hálájaként ragyogva életül minden
megmaradásnak
éledő törvényein, a szavak értelmén.
Amelyekért mindenkor
jöttödre várva hívlak és hívtalak árnyak
falai között,
mikor a hajnal pírjain fellobog
kedves tekinteted előtt
csendessége
minden létezésben véghez vitt, minden
érző felfogásnak,
együvé lévén érted, te
csendre szült idő, porodnak fújdogáló,
múltba sírt emlékein.
/2024. április 3./
2 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Ez a versed annyira tömör és hihetetlenül sokatmondó,
hogy minden sorát külön érdemes boncolgatni,nem is
beszélve arról,milyen csodás gondolatokat,érzéseket,képeket rejt.
Elmereng az idön,a létezés sok ezer megnyilvánulásáról,annak alig
megfogható,megérthetö értelmét kutatja,az élet céljáról és
minden olyan kérdésröl,ami mindannyiunkat érint.különösen azt
a szempontot hangsúlyozza ki és felelni próbál a kérdésre:MIÉRT?
Az okát keresi mindennek!
Olyan csodaszép költöi képeket használsz,hogy bámulatos!
Nem lehet átszaladni rajta,megfog,gondolkodni ösztönöz.Remek
keretbe zárt képek, hasonlatok sorakoznak egymás után!
Maga a bekezdés annyi ötletes szépséget rejt,hoigy szinte kifogyhatatlan
gondolatokat tdéz:
“Dallá ért
esőkön szitál cseppjein tova,
szét a múlt
halvány ragyogásain,
örökébe tűnve az emlékezetnek
már-már elringó ködén.”
Hasonlataid,képeid tele ihlettel!
Lehetetlen nem idézni ezeket a gyönyörü sorokat!Az egészet lehetne,szinte hiba lenne,nagy hiba bármit is kihagyni:
“Ahol írnak a múltnak ujjai nevednek
puha emlékű érintésein,
lágy dalain
a szélnek,”
Az átélt és a megismeréseknek gyümölcsei!
A befejezés maga a tökéletesség:
“minden létezésben véghez vitt, minden
érző felfogásnak,
együvé lévén érted, te
csendre szült idő, porodnak fújdogáló,
múltba sírt emlékein.”
Olvastam szinte minden versedet,ez az egyik legszebb!
Gratulálok,a hihetetlen beleélésbe,a dolgok értelmének kutatására és
a megtalált értékekre!
Barátsággal:sailor
Legyen szép napod!
Ügyeljetek magatokra!
Drága Zoltán,
szíven simogató ez a költemény.
…….mindég finom, lélekelixires, mélyen elgondolkodtató alkotásokkal örvendeztettél meg bennünket de ez a versed mindegyiknél káprázatosabb méltán illethetem a Magnus Opus kifejezéssel.
Már az első sor megérintett, fennkölt hangulatba ringatott mintha egy megejtő szépségű csendéletet szemlélnék ahol esőcseppeken felfénylő emlékek “porodnak” a megnyugvó idő szférájának elringó ködéből.
Tűnödő a hangvétel ez avatja végtelenül finommá és különlegessé.
A porladó idő melódiája,lélegzetelállitóan szép metaforákkal hasonlatokkal kerekedik egy hullámzó költeménnyé, egyedien mesteri műved a folytatásban is kimagasló élményt kinál. Szállnak a képzetek és a sziromnyi pillanatok “ahogy domborodik lenni/életül falak/árnyain a becéző emlékű/megmaradása az elhagyott időknek.”
Alig van megfoghatatlanabb, mint ez a pillanatban önmagára találó személyes konstelláció, ami egy emberi élet a maga legbensőbb rajzolatával, s amelyben gyakran a külső és nyilvános élettények látszólagos mindennapisága semmit nem sejtet a ?belső tájak hallatlan változatosságából?.
A számomra legmegérintőbb szakasz az alábbi:
“Ahol írnak a múltnak ujjai nevednek/puha emlékű érintésein,/lágy dalain/a szélnek, hová hívnak/csendjeimbe/térve a veled együvé fonódó, édessé/lett emlékezetnek.”
Páratlanok a versképek, merengőek, a érzékek legmélyére hatóak.
A kövekező gondolatsorban már ott rejteznek a remények olyan káprázatos metaforacsokorba csomagolva,hogy nincsen rá méltó jelző ami visszaadná a szépségét: “porába /kedvesültek az érted való, ma/még hűs tavaszi, gyönyörűvé ivódott/kedvesült neszű/árnnyal telt remények.
Ámulatba ejtő az a gyengéd,, “alig -érintés” selymes pillangószárnyú lélekcirogatás melybe láthatatlanul olyan nagyivű filozófiai gondolatokat szőttél bele amelyek soronként tűnődésre késztetnek bennünket.
Kutatod a létezés halk, tűnékeny értelmét az idő keretei között, az eleven személyesség képét, átjárod az életrend összes mozzanatát, csendakkordokon és emlékeken lépdelve.
Rudolf Kassner gondolatai jutottak eszembe e sorokat olvasva:
“?egyszerre sugárzik a megrendültség, s mely telítve van azzal a döbbenettel és szomorúsággal, hogy egyetlen embernek, egyetlen arcnak mennyi mindent és mily megfoghatatlan életet kell megtartania és magában rejtenie.?
A mulandóságnak e bűvös alkotásába is beletudod csempészni a békét a HÁLÁT és hirdetni -közvetlenül átélni az élet megdicsőülését.
“Amelyekért mindenkor
jöttödre várva hívlak és hívtalak árnyak
falai között,
mikor a hajnal pírjain fellobog
kedves tekinteted előtt
csendessége
minden létezésben véghez vitt, minden
érző felfogásnak,
együvé lévén érted, te
csendre szült idő, porodnak fújdogáló,
múltba sírt emlékein.”
A tűnő idő nyomába nézünk és akaratlanul is felülbiráljuk az életünket.
A versed hatására átérezzük időbe vetettségünket és remélem jobban megragadjuk a pillanatokat…mert illékonyak mint az életünk.
Mély spirituális önvallomás ez a költémeny, elégia a mulandóságról, a létezés értelméről és hálaima az elértekért.
Mérhetetetlen értékét mégis eszményi szépségű :csöndből,harmóniából és a legfinomabb lélekszálakból szőtt metaforaruhái adják, az idő tündérfoszlányainak ábrázolásai a remény zöld meseköntösébe bujtatott lirai én hangulatképei .
Teljesen lenyűgöztél! Fejet hajtok költői nagyságod előtt.
Körülölelő szeretettel :
Napfény