Hazajöttem
Hazajöttem . . . odahagytam
A nagy élet harczterét,
Hol az ember könynyel eszi
Mindenapi kenyerét.
Hazajöttem megpihenni,
Oly édes a nyugalom,
Őgyelegni egymagamban
Erdőn, mezőn, ugaron!
Összejárok minden bokrot,
Zeget zugot, dombtetőt;
Fütyörészek, dudorászok,
Szívom a friss levegőt.
Meredek part oldalában
Vadvirágot szaggatok . . .
Integet a falu tornya,
Ide csillog a Balog.
A csikóst a kerek erdőn
Mindennap fölkeresem:
Nagyon szilaj természetű,
Hanem azért szeretem.
Ha sokáig nem megyek: már
Nyugtalanul vár reám . . .
Ez a szálas pásztorember
Az én szegény éd’s apám.
És pipaszó mellett óra
Óra után eltelik:
A régi szép, jó időkről
Elbeszélne reggelig.
Mig a nyárson, a parázson
A szalonnát forgatom:
Múlt időknél szebb jövővel,
Jobb napokkal biztatom !
Mikor eljön a vasárnap:
A pap helyett papolok.
Hogy dicsérnek templom után
Emberek és asszonyok!
Azt se tudják, hogy mi is hát
A beszédem veleje;
Hanem azért az én számat
«Aranyozni kellene!»
Estefelé beköszönök
A fonóba rendesen:
• Isten hozta kigyelmedet!»
így fogadnak szívesen.
Sok gyönyörű régi és új
Magyar nótát daliának.
•Kútba estem. Ki húz ki?» és
Több effélét játszanak.
Hanem aztán én ilyenkor
Álmodom is szépeket:
Arany erdőt, gyöngy patakot,
Zöld szigetet, kék eget.
Csak az a baj, hogy hajnalkor
A kakas felkiabál,
Valamennyi szárnyas állat
Mind velem a házba’ hál.
No de akkor, ha kihajtják,
Van pihenni alkalom.
Mig délre nem harangoznak,
Kedvem szerint alhatom.
Lábujjhegyen jár az anyám
S be betakar csendesen —
A kilincset nagy vigyázva
Teszi be, ha kimegyen.
Pósa Lajos 1850 – 1914
Ich kam nach Hause
Kam nach Hause und verliess, der
Kampfplatz des grossen Lebens
wo jeder Mensch mit Tränen isst
täglich das Brot des Lebens.
Kam nach Hause auszuruhen,
so süß ist der Ruhestand
herumlungern ganz alleine
in Wald, in Feld und Brachland!
Ich besuche all die Büsche,
Ecken, Winkel, Gipfelpunkt;
pfeife und trillre sehr laut, und
atme ein die frische Luft.
An der steile hohe Ufer
die Wildblumen bevor zog
Der Dorf Turm winkt mir fröhlich zu,
bis hier funkelt das Balog.
Der Fohlenhirt im runden Wald
besuche ich tagtäglich:
ein ungebändigtes Wesen,
aber ich liebe ihn göttlich.
Wenn längere Zeit nicht komme,
wartet sehnsüchtig auf mich …
Weil der drahtige Hirte ist,
mein alter armer Vater.
Beim Pfeifenrauch die Stunde läuft,
Stunde um Stunde vorbei:
über die gute alte Zeit
bliebe bis Morgen hierbei.
Bis an dem Spies über der Glut
den Speck hin und her wende:
von der Vergangene Zeiten,
das wünsch ihm Herzens gerne!
Und wenn endlich der Sonntag kommt:
Statt der Priester rede ich.
Nach der Kirche alle loben,
Männer und die Frauen mich!
Sie wissen nicht mal, was ist es
der Kern von meinen Rede;
aber trotzdem das mein Mundwerk:
„Sollte vergoldet werde’!“
Ich grüsse am abends immer
in der Spinnerei kommend:
«Der Gott hat dich zu uns gebracht! »
So heissen mich willkommen.
Viel Schönes, Altes und Neues
ungarischen Lied singen.
«Bin in Brunnen. Wer zieht mich raus? »
Und fangen an zu springen.
Aber das ich zu dieser Zeit
habe auch schöne Träume:
goldener Wald, Perlenbäche,
Grüne Insel, blau Schäume.
Nur dass am frühen Morgen jetzt
kräht der Hahn und weckt mich auf,
die geflügelten Tiere,
all’ im Haus hin und her lauft.
Nun dann, wenn es heraustreiben,
ich hab’ Zeit zum Ausruhen.
Bis es mittags Glockenleuchten,
kann zum schlafen versuchen.
Mutter läuft auf Zehenspitzen,
deckt mich sehr vorsichtig zu –
und die Klinke an die Türen,
wenn sie rausgeht, macht leis’ zu.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
2 hozzászólás
“Lábujjhegyen jár az anyám
S be betakar csendesen ?
A kilincset nagy vigyázva
Teszi be, ha kimegyen.”
Micsoda szeretet van ebben a néhány sorban! Tetszéssel olvastam a verset. Bizony, akkor még volt idejük az embereknek egymásra és érzelmileg is gazdagabbak voltak, mint ma.
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm Rita…üdv Tóni…