Post scriptum

Sötét folyóm világos oldalán
vagyok ma még, de ez nem érdem,
nem oly sokára átevez talán
ladikra ülve balga létem,
de vajh, elég-e majd mit itt hagyok,
hogy érte el ne átkozódjak,
botor szavak nyomán a mondatok,
ha újra össze nem rakódnak?

Megannyi kétely elfog és talán
maradni kéne pár napot még,
a dolgozószobámnak asztalán
ha pár szakasznyi verset írnék,
lehet, hogy egy közötte szólna úgy,
akárha lenne angyalének,
minő szerencse volna, mert amúgy
azok velem pokolra térnek.

De erre már alig maradt remény,
hisz annyi éven át silányat,
kukába dobhatót faragtam én,
miatta mardosott a bánat,
vigyen hamar tehát a gyors ladik
a rút, sötét pokolra engem,
ahol vigyorgva ördögöm lakik,
s tüzelje mind a gyenge versem.