mert nagyon fáj, hogy elhagytál-
-elhagytál engem oly hűtlenül,
arcodon az elmúlás árnya ül…
Miért hagytad, tán jobb ott neked?
Folytathattad volna életed…
…én azt gondolom néhanap:
bár az életfonál elszakadt,
ha már csak álmaimban élsz,
azért látod mi van velem,
segítesz és terelsz engem!
Hisz biztos tudom és érzem
-bár a testi való oly múlandó-
de nyomtalanul nem múlhat el
a féltés és az érzelem,
s mit éreztünk egymás iránt:
a mérhetetlen szerelem…
2 hozzászólás
Jaj, de nehéz ez! A veszteség. És az érzések nem múlnak el, évtizedek ide vagy oda.
Veled érzek.
Poppy
Köszönöm 🙂