Rád gondoltam Lillám

Rád gondoltam Lillám,
Megrebbent a pillám.
Kis mezei pillangóként nektárodat innám.

Lennék fa, de nagyon.
Elhinteném magom,
Természetnek keblein magasba szökni hagyom.

S te lennél a szellő,
Ringatnád, míg felnő.
Hoznád majd a napfényt, és ha szomjas, lennél felhő.

Körbeölelsz engem,
szélnótádat zengem.
Lélegezlek, táplállak, és vihartáncod lengem.

Elsöpröd a tájat,
Kitéped a fákat,
Mégis egyre csendesülsz, hisz ágaim a gátad.

Ketten leszünk egyek,
Párban, mint a meggyek.
Magvunk hogyha földre hull, életet ad a hegynek.

Szíveink, ha forrnak
Lelket adva pornak,
Érzed azt, hogy bánatok már többé nem tipornak.

Eléget egy villám,
Ha meglátlak Lillám.
Lefekszünk az ősi tájra, s behint égi csillám…