Das III. Sonett
Ein Gott vermags. Wie aber, sag mir, soll
ein Mann ihm folgen durch die schmale Leier?
Sein Sinn ist Zwiespalt. An der Kreuzung zweier
Herzwege steht kein Tempel für Apoll.
Gesang, wie du ihn lehrst, ist nicht Begehr,
nicht Werbung um ein endlich noch Erreichtes;
Gesang ist Dasein. Für den Gott ein Leichtes.
Wann aber sind wir? Und wann wendet er
an unser Sein die Erde und die Sterne?
Dies ists nicht, Jüngling, Dass du liebst, wenn auch
die Stimme dann den Mund dir aufstößt, – lerne
vergessen, dass du aufsangst. Das verrinnt.
In Wahrheit singen, ist ein andrer Hauch.
Ein Hauch um nichts. Ein Wehn im Gott. Ein Wind.
Rainer Maria Rilke
Geboren 1875
Gestorben 1926
A III. szonett
Egy Isten képes rá. De mondd, talán
kövesse férfi gyarlón lant dalával?
Az ész, oh, mást mond. De nincs választása,
szív útján nem Apolló templom áll.
A dal, mint tanítod, nem kívánság,
nem udvarlása az elérhetőnek,
a dal, létezés. Istennek szól, könnyed.
De akkor mik vagyunk? S miként használ-
nak létünknek a Föld és a csillagok?
Nincs így, fiú. S te is, mint dalszerető,
tanulj, s ne hallasd így akkor a hangod,
felejtsd, mit zengtél. Ez elfoly, enyész.
Igazán dalolni, oly más: szellő.
Varázsos, Istent borzongtató szél.
Szalki Bernáth Attila